Útravaló 2011
Útravaló 2011
Gondolkozott már azon, hogy mennyi szeretet fér el egy cipősdobozban?
A Baptista Szeretetszolgálat ebben az évben újra meghirdeti karácsonyi akcióját, a “Tízezer gyermek karácsonyát”. E mozgalom alapgondolata szerint gyermekek vagy egész családok készítenek ajándékot rászoruló gyermekeknek. Az ajándékok csomagolására szolgáló, színes csomagolópapírba öltöztetett cipősdobozok ma már nem csak sok millió nehéz sorsú gyermek örömét, hanem a szeretet és együttérzés jelképét jelentik szerte a világon. http://ciposdoboz.hu
Ahogy mi is, csatlakozzon Ön is, és adjon egy doboznyi szeretetet!
Támogatás kisvállalkozásoknak informatikai fejlesztésre
Az 1-10 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatás egyaránt felhasználható hardverek és szoftverek beszerzésére, honlapok és webáruházak kialakítására és frissítésére, illetve a pályázó cég munkatársainak informatikai képzésére.
A kormányzat legfőbb célja a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása nyomán új munkahelyek létrehozása. A honlapok és a webáruházak létrehozása jelentősen bővítheti a szektor piacát és árbevételét, ezáltal a foglalkoztatottak számát is - tette hozzá.
TIPP! Informatikai fejlesztő: www.havasweb.hu
A kis cégek nagyot bukhatnak a bérkompenzáción
Osztanak-szoroznak a hazai vállalatok: vajon mennyivel nőnek 2012. január 1-jétől a bérköltségeik, ha életbe lép a kisebb keresetűek kompenzálásáról szóló rendelet? A szabályozással a kormány az egykulcsos jövedelemadó bevezetéséből adódó azon hátrányt kívánja a munkáltatókkal kiegyenlíttetni, amely a kisebb keresetű dolgozókat sújtja. Értelemszerűen tehát azoknak a társaságoknak kell mélyebben a zsebükbe nyúlni – bérköltségeik növekedése miatt pedig nagyobb versenyhátrányra felkészülni –, amelyeknél nagyobb a kiskeresetűek aránya. A béremelés elvárt mértéke 8,3 százalék lesz átlagosan januártól.
Felére csökken a táppénz összege 2011. május 1-től
Felére csökkentette a táppénz maximális keretét a Parlament. A módosítás szerint az eddigi napi maximum 10.400 forintnak legfeljebb a felét kaphatják kézhez a betegállományban lévők.
A kormány ezzel azoknak a számát szeretné csökkenteni, akik indokolatlanul veszik igénybe a táppénzt. Újdonság, hogy a veszélyeztetett terhes kismamáknál már a keresőképtelenség első napjától táppénz jár, nem pedig a munkáltató által fizetett betegszabadság. A változások 2011. májustól érvényesek.
Közeledik a magánszemélyek szja bevallásának dömpingje!
Legyen előrelátó, ne hagyja az utolsó pillanatra személyi jövedelemadó bevallásának elkészítését (2011.05.20.)!
Az állandó lakóhely szerint illetékes adóhatóság részére számot kell adni a bevallási kötelezettség alá eső megszerzett bevételről, jövedelemről és az ez után fizetendő adóról.
Az adóhatóság idén is közzétette ellenőrzési irányelveit. Ez nem csak az adóhatóságnak, de az adózók, a vállalkozások számára is kijelöli a kritikus gazdasági ügyleteket, és magatartásokat. „Az ellenőrzés a leghatékonyabb eszköze az önkéntes jogkövetés elősegítésének és a prevenciónak, a szándékos kötelezettségszegések feltárásának, szankcionálásának.”
Bővebben: http://apeh.hu/data/cms182917/NAV_2011_evi_ellenorzesi_iranyok.pdf
Van olyan, aki még nincs fent a Facebook-on?
Könyvelő Irodánk a Facebook-on:
http://www.facebook.com/pages/Könyvelő-Iroda/142352735820635
Olvassa, nézze, hallgassa, LIKE-olja! ;)
a FÖLD ÓRÁJA
Earth Hour Official Video 2011: http://www.youtube.com/watch?v=4Mxjbip6y04
A kormány úgynevezett hamburger-adó bevezetésén gondolkodik. Az extra bevételeken túl egészségesebb étrendre ösztönöznék az embereket, ami hosszabb távon csökkentheti az egészségügyi kiadásokat is. Hasonló adóra máshol is van példa. A világon sok helyen jelent súlyos gondokat az egészségtelen táplálkozás, amivel egyre nehezebben bírnak a költségvetések.
2011. január 31-ig nyilatkozhattak a magánnyugdíjpénztári tagok!
A magánpénztári tagok 97 %-a visszalépett az állami rendszerbe!
"Pszichológiailag példátlannak tűnő fejlemény ez az eredmény" - mondta Orbán Viktor, aki szerint az emberek vágynak arra, hogy bizalmat szavazhassanak a jövőnek, a saját államuknak."
2011. január 31-ig nyilatkozhatnak a magánnyugdíjpénztári tagok!
A nyugdíjrendszer átalakításával megszűnik a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagság. A munkavállaló választhat: az állami nyugdíjrendszer tagja lesz vagy önkéntes alapon magánnyugdíjpénztárba teljesít nyugdíjcélú befizetéseket.
A törvény értelmében január 31-ig kell a magánnyugdíjpénztári tagnak nyilatkoznia, ha nem szeretné megszüntetni a tagságát. Aki nem nyilatkozik, annak a tagsági jogviszonya 2011. március 1-én automatikusan megszűnik.
Az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők számára az állam garantálja az egyéni számlavezetést, az esetleges reálhozam adómentességét és a magánnyugdíjpénztárnál keletkezett veszteség kompenzálását.
Újra 3 év lesz a gyes (gyermekgondozási segély)
2011. január elejével 2 évről ismét 3 évre emelkedik a gyermekgondozási segély (gyes) időtartama, de a munkába visszaálló édesanyák csak a legfeljebb heti 30 órás munkaidő mellett kapják meg ezt a támogatást.
Azokra a gyerekekre is vonatkozik a gyes 3 évre való visszaállítása, akik a 2 évben meghatározó törvény hatályba lépését követően és ezen jogszabály hatályba lépése előtt születtek.
Nyugdíjba mehetnek a nők 40 év munka után
A nők 2011. január 1-jétől, életkortól függetlenül öregségi teljes nyugdíjra szerezhetnek jogosultságot, amennyiben legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkeznek és a nyugdíj megállapításának napján nem áll fenn biztosítással járó jogviszony.
De vajon mi számít bele és mi nem a jogosultsági időbe?
Az új év első napjával összeolvadt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a vám- és pénzügyőrséggel, Nemzeti Adó- és Vámhivatal néven (NAV).



